csivava 2011.07.28. 12:00

Társak 1 - Pigi

Bár állandó szereplői a blognak, mégse mutattam be eddig Bambi társait. Most ezt a mulasztást szeretném pótolni, pár bejegyzés erejéig.

A sort Pigivel kezdem, mert a társak közül ő az első, akivel Bambi kapcsolatba került.

 

Pigi a nővérem kutyusa, így elég gyakran látják egymást. Mielőtt hozzánk került volna Bambi, kis ideig Pigivel, és két másik csivavával, Vitoval és Iceval élt együtt. Ekkor alig fél évesek voltak. A csapatban Pigi töltötte be a bandavezér szerepét, ezért Bambi a kezdetektől fogva igyekezett a bizalmába férkőzni, ami természetesen elég hamar sikerült is neki, kitúrva ezzel a közös ágyból Vitot és Icet. Rengeteget játszottak és rosszalkodtak négyesben, de Vito és Ice új gazdához kerültek, és egy idő után sajnos megszakadt velük a kapcsolat. Pigi, eközben ivaréretté vált, és minden alkalmat kihasznált az udvarlásra. Ez a szerelem azonban nem teljesülhetett be, mivel mindkettőjüknek örökletes betegsége van. Bambinál patella ficam alakult ki, Pigi pedig vízfejjel született. Pigit e miatt kockázatos lenne műtétnek kitenni, de mivel folyamatosan kanos volt Bambi miatt, ezért Bambit megkaptuk ajándékba. 

Bambi és Pigi barátkozik

 

Bambi és Pigi összebújva, mellettük Ice

 

Bambi Vitoval

 

Balról jobbra: Pigi, Vito és Ice

 

Pigi amúgy egy rövid, fehér szőrű csivava, Bambihoz hasonlóan gyakran szerepel a médiában, és szintén a DogLove Shop reklámarca. Örökletes betegsége ellenére, megfelelő odafigyeléssel Pigi is hosszú, és teljes életet élhet. A gondoskodásból pedig nincs hiány, és ennek  hála mostanra sokat javult az állapota.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csivava.blog.hu/api/trackback/id/tr413114083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása