A vizsga előtti utolsó hétvégén kifogott rajtunk az időjárás. Szombaton ragyogó időnk volt, kicsit talán túl meleg is, vasárnapra viszont esett, így az óra is elmaradt. Egy napunk volt tehát a gyakorlásra. Persze itthon is foglalkozok Bambival, de sokkal kevesebb időm jut rá, és ő sem olyan lelkes, mint az iskolában. Illetve néha túl lelkes, és nem tud koncentrálni a feladatra. Mivel a fektetésre gyúrtunk, ezért bármilyen parancsot adok ki, rögtön lefekszik. Szóval van mit csiszolnunk a tudásán.

Eligazítás

 

 Pancho bemutatja a kanna kerülést

 

Bambi nem mutatja be a kanna kerülést :S

Bambi védelmében hozzátenném, az iskolában a kanna az egyik nevelő eszköz, ezeket vágják a nagytestű kutyákhoz, ha rosszat csinálnak. Mivel Bambi látta már, hogyan működik a dolog, következésképpen fél a kannától, így a feladatot se tudta normálisan végrehajtani. Az eredeti feladat egyébként ember kerülés lenne, itt most a kannák helyettesítették az embereket.

A nagy izgalomban a nyelvünk is kint maradt

 

Helyben ülés

 

Kis szünet a gyakorlatok között 

 

Helyben fekvés

 

Ez az a feladat, ami nagyon jól megy Bambinak, főleg ha ragyogó napsütés van. :)

 

Vissza lehet lépni a kutyákhoz egy kis jutalmazásért

 

Ember embert kerül

 

És végül Dórka egyik mentett kedvencével, Rumlival :) 

 

Jövő héten vizsga, addig igyekszünk sokat tanulni, meg persze jelentkezni újabb képekkel.

A bejegyzés trackback címe:

https://csivava.blog.hu/api/trackback/id/tr952877362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.