csivava 2012.05.27. 18:00

Picur

 Lassan kezd a szokásommá válni, hogy utólag frissítem a blogot, túl sok mindent vállaltam be egyszerre az utóbbi időben. Persze nem panaszkodom, mert szeretem, amit csinálok, csak munka mellett nem könnyű. Időközben még egy védenccel gyarapodtunk, Picurral, akinek gazdái kiköltöztek Kanadába, és nem tudták magukkal vinni őt. Picur vízfejjel született, erős harapáshibával, a hátsó lábai gyengék, a térdkalácsa pedig kijár. 

 

Picurt a vele született betegsége miatt a széltői is óvták, a túlzott féltés azonban súlyos viselkedési problémákat okozott neki. Tovább rontotta a helyzetet, hogy gazdáit Picur eddigi állatorvosai félretájékoztatták, valamint antiszociális viselkedése miatt egyre kevesebbszer kezelték. Így nem kapott pl. soha veszettség elleni oltást, a körmei hosszúak, mert nem vágta le az orvos, a fülét nem tudom, hogy tisztították-e valaha, és még sorolhatnám. Az ottani állatorvosok a szakértelem, és a lustaság miatt egyszerűen nem vállalták a kezelését. Nem is értem, az ilyenek minek mennek el orvosnak. Szerencsére mi egy nagyon jó állatorvosi rendelőbe járunk, ahol profin és lelkiismeretesen végzik a munkájukat az ott dolgozók.

Picur első lépése az elszakadás felé: a megszokott takarója helyett a pihe-puha bújózsákot választotta fekhelyéül. Ezen mondjuk nem csodálkozom, az eddig nálunk "vendégeskedő" csivavák mind ezt tették, annyira szeretik a puha, vastag anyagát.  

 

Picur első látogatása az orvosnál eléggé drámaira sikeredett. Első alkalom volt, hogy a rosszullét kerülgetett, mert féltem, hogy rohamot kap. Picur szájacskáját össze kellett kötözni, hogy egyáltalán hozzá lehessen érni. Ezután a lehető leggyorsabban átnézték, és levágták a körmeit, majd megbeszéltük, ha már kicsit sikerült szocializálnunk, visszajövünk vele. Azóta az otthonunkban gondoskodunk róla, igyekszünk óvatosan, de határozottan közeledni felé, így szép lassan már ölbe is tudtuk venni, ami nagyon nagy haladás. Azt hittem, ezt csak egy hónap múlva sikerül nála elérni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Időnként az ágyra is felengedjük, sőt, már többször ott is aludt velünk, ha viszont domináns viselkedést mutat, azonnal letiltjuk onnan, ezzel zárva ki a falkából. Picurt pár nap elteltével a kíváncsisága rávette arra is, hogy kijöjjön a teraszra, azóta egyik kedvenc időtöltése a napfürdő a bújózsákkal azonos anyagú fekhelyen. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://csivava.blog.hu/api/trackback/id/tr454549424

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.