2009-ben kezdtem a blogot írni, akkor Bambi még csak három éves múlt, most viszont a hetedik életévét töltötte be, ami hihetetlenül hangzik, annyira gyorsan múlik az idő.bambi-blog-2013-dec-szulinap-3.jpg

Az évek száma jól látható Bambin, a szőre, különösen az arcocskáján igencsak megőszült, bár érdekes mód nála akkor kezdődött el ez a folyamat, amikor egy gomba elleni védőoltást kapott. Pár nappal az injekció beadása után, látványosan megőszült az arcán és a két hátsó combján a szőr. Nem annyira, mint amilyen most, de egyértelműen akkor kezdődött az egész. De az is lehet, hogy csak véletlen egybeesés…. bambi-blog-2013-dec-szulinap-1.jpg

A lényeg a lényeg, Bambinak szülinapja volt, így az alkalomhoz illő torta is dukált neki. Sajnos sütni nem volt időm, de nem volt panasz a mostani tortára sem, kacsamáj pástétom volt az alap, erre került rá Orijen Red száraztáp körben, és vitaminpasztával kurtítottam rá egy B betűt. Eredetileg a teljes nevét ki szerettem volna írni, de pár béna próbálkozás után feladtam, és megelégedtem a neve kezdőbetűjével. bambi-blog-2013-dec-szulinap-4.jpg

A csillagszóróért már nem lelkesedett Bambi, de miután leégett, és elkerült a közelből, azonnal komoly érdeklődést mutatott a torta iránt.A tortaevésből természetesen a többiek sem maradhattak ki, Picurka végig ott ólálkodott a torta körül, és vicsorogva adta tudtunkra türelmetlenségét, Aisha ellenben a tőle megszokott nyugalommal várta, míg elé viszem a finomságot. A végén mindenki jóízűen befalta a maga részét. bambi-blog-2013-dec-szulinap-2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://csivava.blog.hu/api/trackback/id/tr65704083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.