csivava 2014.07.05. 10:00

Újra Tahiban

Most úgy jött ki a lépés, hogy két hét után jöttünk haza Tahira. Bambiék már jobban viselték a visszautat, nem vittünk sok cuccot, így a teljes hátsó ülést birtokba tudták venni.bambiblog2014-tahi-júli-4.jpg

Picurka az egyetlen, aki csak elől utazhat, amíg át nem alakítjuk a hátsó részt Picurkabiztosra 

Otthon sajnos nem tudtunk annyi szabadidőt eltölteni a kutyákkal, mint amennyit terveztünk, sok ügyintéznivaló volt, egy napunk pedig azzal telt el, hogy egyik állatorvostól a másikig mentünk. Esténként viszont nem hagytuk ki a vízparti sétákat.bambiblog2014-tahi-júli-3.jpg

Innen mindent jól be lehet látni ;)

Az orvoshoz Rókán és Aishán kívül az összes állatkánkat vittük, bár Bambi igazából csak elkísért minket, neki vért kellett volna venni a kopaszodása és a pajzsmirigy problémája miatt, de végül elhalasztottuk a legközelebbi itthon töltött hétre, Picurkának a körmeit vágták le (ez több emberes mutatvány nála), utána a másik rendelőben hasi UH-n volt, a korábbi betegsége miatt akartam megnézetni, hogy minden rendben van-e vele. Minimális eltérést láttak a máján, és a húgyhólyagjában is úszkáltak apró szemcsék, így ha fogkőleszedésre kerül majd a sor nála, vesznek tőle vizeletmintát is. Tömpikének egy pici duzzanata van az ágyékánál, ezt kellett UH-val ellenőrizni, Riki Ré szurit kapott veszettség ellen, Cicóka pedig szintén hasi UH-n volt a májbetegsége miatt. Szerencsére javulást láttak nála, de ettől függetlenül még mindig nagyon beteg, és lényegében a gyógyszerek tartják életben. A közérzete amúgy jó, ami abból is látszódik, hogy újra sokat rosszalkodik. bambiblog2014-tahi-júli-5.jpg

Tömpinél nem derült ki, mi lehet a duzzanat, ezért ha nem múlik el, vesznek belőle mintát

 

bambiblog2014-tahi-júli-6.jpg

Cicóka gyulladása nagymértékben javult, a májánál továbbra sem találtak durva elváltozást

A bejegyzés trackback címe:

https://csivava.blog.hu/api/trackback/id/tr276496047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.