A legutóbbi kontroll látogatásunkkor Bambit is vittük Athossal, ideje volt már egy ultrahangos kivizsgálásnak. Ezt általában minden évben megcsináltatom megelőzésképpen. Nem tart sokáig, én pedig megnyugszom, hogy minden rendben. Első sorban a szívét és az ivarszerveit…

Nem sokat pihentünk az utóbbi napokban. Ahogy Borisz elment, másnap reggel jött hozzánk Athos. Nagyon szomorú látványt nyújtott a levarrt szemecskéivel, de szerencsére nagyon kis stramm csivava, és gyorsan gyógyul. Az állapota sokkal jobb, mostanra a “propellerével”…

Még Athos-t el sem hoztuk, mikor jött egy telefonhívás, melyben arra kértek minket, hogy ideiglenesen vegyünk magunkhoz egy fiatal csivava fiút, és keressünk neki új gazdát, mert a kutyus folyamatosan jelölt a lakásban. Ő volt Borisz, aki épp Mikulás napján került hozzánk.  …

csivava 2011.12.09. 09:00

Csivava mentés

Látva Bambiék életét, a blog olvasói közül egyre többen fordultak felém azzal a kéréssel, hogy fogadjam örökbe csivavájukat, akiktől különböző okokból kénytelenek megválni. Három állatka mellett jelenleg hosszú távra nem tudok több kutyust bevállalni, de a felkérések…

Az-az érzésem, hogy Bambi a legpechesebb csivava a világon. Csak az elmúlt egy-két hónapban sikerült összeszednie egy szemgyulladást (árpát), amit legalább egy hétig kezeltünk, mire elmúlt. Aztán Tömpi véletlenül belekapott a másik szemébe. Itt már négyféle szemcseppel…

Múlt hétvégén ellátogattunk az állatkákkal az orvoshoz kontrollra. Ez alkalommal Cicó sem úszta meg, jó alaposan át lett nézve: szemek, fülek, száj, nyirokcsomók, has és testhőmérséklet.  A megkerülése óta szépen visszajött rá néhány kiló, ezért az oltásokat is…

csivava 2010.01.21. 13:45

Újévi remények

Nehéz évet hagytunk Bambival a hátunk mögött. Hosszú vizsgálatok és kezelések után, úgy néz ki, pontot tehetünk az elmúlt évi problémákra.  Ott fejeztem be korábban, hogy Bambinál elkezdtük a gomba ellenes kezelést. Eleinte pozitív eredmény mutatkozott itt is, aztán…

Továbbra sem volt változás, a szőre még mindig erősen hullott, tehát nem a táp a ludas. Elkezdtünk találgatni.               Hormon zavar, allergia, parazita, gombaÁltalában a vakarózás nélküli szőrhullást…

Elég régen nem jelentkeztünk. Nem mondom, hogy unatkozunk mostanában, bár sajnos nem pozitív értelemben. A lényeg, hogy bár korábban még arról számoltam be, megoldódott a szőrhullás Bambinál, végül kiderült, mégsem. Gondoltam megosztom a tapasztalatainkat, hátha másoknak jól…

csivava 2009.08.22. 22:40

Végre jó hírek

A nyaralás miatt egy hét késéssel ugyan, de visszamentünk a kutyákkal az állatorvosi rendelőbe kontrollra, és oltásra. Bambinak a bűzmirigyét, a szőrhullását és a vérkeringését kellett megvizsgálni, Tömpi viszont megúszta egy kombinált oltással.  Végre csupa jót…

 Részt vettünk mini csivava találkozón, és visszalátogattunk az orvoshoz kontrollra. Az elmúlt pár nap történései.   Szombaton csivava találkozóra készültünk a Margitszigetre. Ez alkalommal Tömpi helyett nővérem csivavája, Pigi lett Bambi…

 Mintha nem lett volna elég baja Bambinak, elkezdett kopaszodni is. Eleinte nem volt feltűnő, a fokozott szőrhullást a vedlésnek tudtam be, igaz, az előző években ez nem volt jellemző rá. Aztán láttam, hogy itt másról van szó, miután a fülénél, és a feje tetején elkezdett…

 Bambi jelenleg kapja az álterhesség elleni gyógyszert, és naponta kétszer-háromszor alkalmazom a hideg, kamillateás borogatást is. Most már szépen javul a helyzet, bár eleinte ennek az ellenkezőjét tapasztaltam, a gyógyszeres kezelés ellenére. A biztonság kedvéért…

 Nem unatkoztunk az elmúlt hetekben sem, bár sajnos a programok nagy része orvos látogatásról szólt. Igaz, csak egyszer kellett konkrét egészségügyi probléma miatt felkeresnünk a rendelőt, a többi oltás és vérvétel volt, de ez Bambi szemszögéből mindegy, hisz nem…

süti beállítások módosítása