Bambi jelenleg kapja az álterhesség elleni gyógyszert, és naponta kétszer-háromszor alkalmazom a hideg, kamillateás borogatást is. Most már szépen javul a helyzet, bár eleinte ennek az ellenkezőjét tapasztaltam, a gyógyszeres kezelés ellenére. A biztonság kedvéért benéztünk a rendelőbe kontrollra.

 

 Bambi most sem úszta meg a hőmérőt és az alapvizsgálatokat (szívhang, légutak, szemek,…). Ezekre azért van szükség, mert ebben az állapotban legyengül a kutyák immunrendszere, és könnyebben megfázhatnak, vagy kaphatnak el valamilyen betegséget. Bambinál mindent rendben talált az orvos, és megnyugtatott, hogy a gyógyulás is a megfelelő úton halad. Engem azok a duzzanatok nyugtalanítottak, melyek a melleitől távol estek, de kiderült, hogy a kutyáknál nem csak az emlők közvetlen környékén halmozódik fel a tej ilyenkor, hanem felépítésükből adódóan hosszanti irányban végig, egészen a nemi szervig, ez megmagyarázta, hogy miért van alul is annyira bedagadva neki.
 Itt már lejjebb mentek a duzzanatok, de azért még így is jól kivehetőek
 
 Érdekességképp még azt is megtudtuk, hogy az álterhesség elsősorban lakásban tartott kutyáknál jön elő, akik sok törődést kapnak a gazdijuktól. Udvaron tartott kutyáknál nem jellemző. Ezek szerint túl jól dolga van Bambinak. :)

 

 A gyógyulási folyamatot a hideg borogatáson kívül vízelvonással és sok mozgással lehet meggyorsítani, ezért naponta többször megyünk sétálni, a vízmegvonás pedig nem probléma nálunk, mert alapból is úgy kell Bambiba belekönyörögni pár kortyot. A gondos kezelés megtette a hatását, szépen tünedeznek a csomók, már csak azt várom, hogy Bambi kedve is javuljon. 

A bejegyzés trackback címe:

https://csivava.blog.hu/api/trackback/id/tr451177050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása