Hétvégére megint egy jó programot találtunk ki magunknak, elmentük a Fertő tóhoz egy kis aktív kikapcsolódásra. Szálláshelynek egy kellemes környezetű osztrák város, Rust egyik igényes panzióját választottunk, ahová természetesen a kutyák is velünk tartottak.

 
Bambiék rögtön otthonosan érezték magukat ideiglenes szálláshelyükön, főleg hogy a fekhelyeiket és játékaikat is vittük. Így már bátran mertük őket magukra hagyni pár órácskára, míg bicikliztünk egyet a tó mellett. A többi programból persze ők sem maradhattak ki, és napközben, illetve este hosszú sétákra mentünk velük felfedezni a környéket, melyet hangulatos utcák és gondozott parkok öveztek. 
 
Feladvány: keresd meg Bambiékat a képen! :)
 
Bár az Európai Unió területén háziállattal csak Állatútlevéllel lehet utazni, senki nem kérte tőlünk azokat. Ennek nagyon örültem, mert Bambinak sikerült otthon hagynom az útlevelét. Ausztria egyébként látványosan kutyabarátabb ország hozzánk képest, persze ez a magasabb fokon járó kutyatartási kultúrának is köszönhető. A kedvenceikre sokkal jobban odafigyelnek a gazdik, és a kutyapiszkot is kivétel nélkül, mindenki összeszedi. Vannak ugyan olyan területek (főleg strandok), ahová nem lehet bevinni kutyát, de bőven akadnak szabad strandok, és zöld rétek a sétákhoz. Egyik ilyen strandon egy másik csivavával is összefutottunk.
 
Tekintve, hogy szomszédos városról van szó, rengeteg magyar dolgozik a környéken. A boltokban, éttermekben és a hajóállomásokon is magyar alkalmazottakkal találkoztunk, így aki nem tud németül, vagy angolul, az is teljesen jól el tud boldogulni ezeken a helyeken, de spórolás szempontjából az alig pár kilométere lévő Fertőrákosra is át lehet ruccanni megebédelni. Bár sokaknak kissé távol eshet a Fertő tó környéke, mindenképp érdemes egyszer eljönni ide a kutyákkal, akár télen, akár nyáron nagyon hangulatos, és persze remek kikapcsolódás négylábú kedvenceinknek is. Nekünk az időjárás is kedvezett, gyönyörű, napsütéses hétvégét sikerült kifognunk. 

A bejegyzés trackback címe:

https://csivava.blog.hu/api/trackback/id/tr1003403304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása