csivava 2009.05.27. 16:09

Csivava motoron

 Régóta szerettem volna képet készíteni Bambiról egy motorral, és most végre sikerült megvalósítanom. A motort és a helyszínt a barátom biztosította, a ruhákat a nővérem üzletéből kaptuk, hogy termékfotókat készítsünk a webshopjához. Készítettem pár próbafelvételt, aztán kezdődhetett a fotózás.

Nem ajánlom, hogy belémköss :)

 Számításba vettem, hogy Bambi részéről nem lesz teljes az együttműködés, ezért jutalomfalatokkal felszerelkezve vágtam neki a munkának. A terv remekül bevált, mindenféle probléma nélkül sikerült elkészítenem a fotókat, a motoron való pózolás sem jelentett gondot Bambinak. Hiába, a poci nagy úr. :)

nagy segítséget jelentett, hogy mindenhova finom falatokat rejtettem

 
 A motor egyébként valódi, első sorban gyerekeknek gyártják, de ebben a méretben léteznek olyanok is, melyeket kifejezetten felnőtteknek készítenek.

 MeNő J

 
 A motoros képeken kívül is készült néhány fotó a kertben, rózsaszín ruhácskákban, de ezek már nem sikerültek olyan jól, mert Bambi kezdett nyűgős lenni, és a fényképezőgép is néha megadta magát, ezért sietnem kellett. Ez sajnos meg is látszik az utolsó képeken. :(

 

 Tanultam az esetből, legközelebb csak megbízható géppel fotózok, feltöltve és elegendő tárhellyel. Bambinak is megtanítok pár trükköt, hogy jobban menjen a pózolás, bár így is nagyon ügyes volt.

 

 A végére mindketten kifáradtunk, még készítettem Bambiról és Tömpiről pár közös fotót a motoron, aztán félretettem a fényképezőgépet és pihi. Ez volt az első ilyen munkánk, és összességében nagyon jól sikerült. Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyű lesz Bambival együttdolgozni, mondjuk a motiváció megvolt. :) 
a két vagány csajszi :) 

 

 Az elkészült képek a Doglove Shop honlapján lesznek majd láthatóak, illetve néhány a www.csivava.net weboldal képgalériái közé is felkerült (lásd linkek).

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://csivava.blog.hu/api/trackback/id/tr501176058

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: TajirQQ 2019.05.07. 20:17:46

Next meeting on 4th of November - English conversation club

Trackback: QQ Online 2019.05.06. 03:47:45

„Az öngyógyítás egy nagyon hatékony formája” – Antal Levente (Blunt Shelter-kiadó)-interjú - Recorder

Trackback: DominoQQ 2019.05.04. 20:02:03

Nassolnivalók tévé elé - Foci-VB kiadás: falatozz kedvenc csapatod szerint! - SóBors

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása